DE EN
Isten hozta a Magyary-Kossa kastély honlapján!
A Tolna megye középső vidékén, Gyönkön álló, hányattatott sorsú Magyary-Kossa kastély ismét az egykori építő- és tulajdonos család kezébe kerülve ébredezik sok évtizedes csipkerózsika-álmából.

A műemlék épület, amelyet a kommunizmusban a helyi tsz használt magtárként, mára teljesen megújult. A kastélyt kastélyszállóként, lakásétteremként és kulturális találkozóhelyként üzemeltetjük, de bárkit szívesen látunk egy rövid látogatásra is.

Környékünk a borturizmustól a vadászaton át a gyógy- és wellness fürdőzésig számos lehetőséget kínál a tartalmas kikapcsolódásra.
Kastélyszálló
Kastélyunk nem egy, a hagyományos értelemben vett szálloda...
Vendégeinket egy ma is „élő” kastélyba érkeznek, hogy eltöltsenek ott néhány napot a tulajdonos családnál vendégségben. Nincsenek „egyenbútorok”, szinte minden bútordarab saját történettel rendelkező korabeli tárgy.

Ételkínálatunkban felelevenítjük az egykori úri konyha mára elfeledett vadételeit és egyéb fogásait. Ételeink csak minőségi, lehetőség szerint saját, bio, vagy helyi alapanyagokból készülnek; egészséges, hagyományos módon, mikrohullámú sütő és mesterséges helyettesítő anyagok (pl. margarin) nélkül.
Jelenleg 3 kiadó lakosztályunk van, melyekben egy dupla ágy, illetve egy teljes értékű harmadik ágy is van.

Hálószobáink alapterülete 36 m2, amelyhez további kb. 15 m2-nyi alapterületű elő- és fürdőszoba tartozik.

Szobáink közül 1 fürdőkáddal, 2 pedig zuhanykabinnal van felszerelve.

További 2 lakosztályt alakítunk még ki, ezek is hamarosan berendezésre kerülnek.
Szálláshely árak
Szobáinkat félpanzióval, vagy teljes ellátással kínáljuk.
Félpanziós ellátás:
Bőséges reggeli
5 fogásos vacsora, italokkal
Napközben frissítők és gyümölcs
Teljes ellátás:
Bőséges reggeli
3 fogásos ebéd, italokkal
Délutáni tea / kávé
5 fogásos vacsora, italokkal
Napközben frissítők és gyümölcs
Valamennyi étkezés ára korlátlan étel- és italfogyasztást (borok, üdítők, pálinka) tartalmaz.
Az étkezéseken korabeli úri fogásokat és mai különlegességeket szolgálunk fel.

Ízelítőül néhány fogás ételkínálatunkból:
Tűzdelt őzfilé párolt gyümölcsökkel és vadrizzsel
Szarvashús vendég lével, burgonyafánkkal
Szarvassült provence-i módra, burgonyakrokettel
Tárkonyos báránysült sztrapacskával
Fokhagymás báránygerinc parajos burgonyával
Rozmaringos nyúl almás chutneyval, főtt burgonya karikákkal
Kakukkfüves nyúl római tálban, puliszkával
Almával és körtével sült kacsacomb, burgonyafánk
Lassan sült fokhagymás mangalica tarja hagymás mártással, házi sültburgonyával
Ropogós sertéscsülök párolt káposztával, köleskásával
Lakásétterem
A manapság elterjedő lakáséttermi vendéglátásforma a nagyszámú vendég elkülönült és gyors étkeztetésével szemben arra helyezi a hangsúlyt, hogy egy kisebb asztaltársaság együtt költsön el egy különleges vacsorát.

Ez az étkezési forma a különleges fogások, és a remek borok élvezetén túl lehetőséget biztosít az egymás társaságában való tartalmas elmélyülésre is.

Kastélyunkban szívesen látunk olyan 8-15 fő közötti asztaltársaságokat, akik elegáns környezetben, különleges vacsorát (vagy ebédet) szeretnének elkölteni.

Ételkínálatunkban felelevenítjük az egykori úri konyha mára elfeledett vadételeit és egyéb fogásait.

Ételeink csak minőségi, lehetőség szerint saját bio, vagy helyi alapanyagokból készülnek, egészséges, hagyományos módon, mikrohullámú sütő és mesterséges helyettesítő anyagok (pl margarin) nélkül.

Az étkezéseken korabeli úri fogásokat és mai különlegességeket szolgálunk fel, fogásonként más-más borral.

Az alapanyagokat lehetőség szerint saját termelésből vagy helyi kistermelőktől szerezzük be és odafigyelünk azok egészséges elkészítésére.
Az 5 fogásos lakáséttermi vacsora ára:
Ételsortól függően 7-10.000,- Ft, amely korlátlan étel- és italfogyasztást (borok, üdítők, pálinka) tartalmaz.
Kérjük, hogy legalább 3-4 nappal a tervezett időpont előtt jelezzék részvételi szándékukat.
Történet
Magyary-Kossa Armalis
Régi csallóközi család, melynek ősi fészke a Pozsony vármegyei Nagy- és Kismagyar.
A család szórványos okirati említése a XV. századtól ismeretes.
Nemességük XVI. század végi megújításakor már váltakozóan viselik a Kossa, a Magyary és a Magyary-Kossa nevet.
Nemességmegerősítő címereslevelünk Rudolf királynak a 1599 április 1-én Prágában kelt adománya, melyet 1600 december 14-én hirdetett ki Bars megye közgyűlése Kistapolcsányban.
Ugyancsak Bars megyének lévai járásában fekszik a család főágának előnevét adó Nagysarló (utóbb Nagysalló).
A szerteágazott család közös őse Magyary-Kossa Péter (1676-1720) dunántúli református püspök három fiától erednek a Tolna, Pest és Szolnok vármegyékben virágzó ágak, valamint a Hevesbe, Bodrogba és Bács-Bodrogba szakadt mellékágak.
A család ma már a világban szétszórtan él, Magyarországon kívül Ausztriában, Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Új-Zélandon.
Az egy ütemben felhúzott barokkos klasszicista stílusú gyönki Magyary-Kossa kastélyt ma már eredeti, építésekor befejezett formájában láthatjuk. Az épület 1837 és 1839 között épült fel a Magyary-Kossa család uradalmi telkén, Szabatonpusztán égetett M S dombornyomású téglákból az akkori község északi határában. Az építtető, Magyary-Kossa Sámuel (1781-1866) Tolna megye első alispánja volt.
Magyary-Kossa Sámuelnek egy értékes könyvtára is volt a kastélyában: "Ezen könyvtárat holta napjáig gyarapította és midőn Gyönkön új kastélya felépűlt, egy tágas emeleti szobát egészen a könyvtárnak szentelt." A kastély építésekor még a falu szélén helyezkedett el – attól északra és nyugatra már csak a családi birtok terült el.
Az építés körülményeiről és a kastély bővebb történetéről lásd: Marcsa Dávid: A gyönki Magyary-Kossa kastély története
A kastély a kommunizmus alatt a helyi tsz kezelésébe került. Az épületben először irodák voltak, majd magtárként használták a kastélyt.
A kastély felújítását hosszas tervezés és előkészítés után 2011-ben tudtuk elkezdeni. A felújítás részben pályázati forrásból, részben pedig saját erőből valósul meg.
Kapcsolat

Cím: 7064 Gyönk, Táncsics Mihály u. 468.

GPS: 46.556031,18.473988

Telefon: +36 70 431 2773

E-mail: zsolt@magyary-kossa.hu



Megközelítés:

A kastély a Gyönkön áthaladó főút mentén áll, a bejárat a főútról leágazó mellékutcáról nyílik. Pincehely felől érkezve a főúton a jobb oldalon, a kis katolikus templom után (és a tűzoltóság előtt) kell jobbra letérni.

Gépkocsival:

A Gyönk körüli erdők kis- és nagyvadban egyaránt különösen gazdagok. Ezért felhívjuk kedves vendégeink figyelmét arra, hogy napnyugta után a Gyönkre bevezető utakon az utolsó 10-15 km-en fokozott figyelemmel közlekedjenek a vadveszély miatt!

Bp felől:

az M6-os autópályán a szedresi lehajtóig és onnan Kölesden át, vagy az M7-es autópályán Székesfehérvárig, majd a 63-as úton Cecéig, onnan a 61-es úton Pincehelyig, s onnan be Gyönkre a táblával jelzett eláhazásnál.

Siófok felől:

a 65-ös úton Tamási után Regöly felé lehajtani, Regölyön egyenesen áthajtva a vasúti átjáró utáni T-elágazásban jobbra (Kölesd felé)

Szekszárd felől:

a 65-ös úton Harcig, onnan Kölesden át Vasúton: A Budapest-Pécs vonalon gyorsvonattal a Keszőhidegkút-Gyönk állomásig, vagy IC-járattal Pincehelyig. A Vasútállomásról gépkocsival bevisszük vendégeinket.